A kutyának se kell a műved – Nem lehet mindenki partiarc

…avagy mit teszel akkor, ha a kutyának se kell a műved?

Bekopogtattál a kiadó ajtaján, de (jobb esetben) szóba sem álltak veled, (rosszabb esetben) elküldtek kapálni, vagy tűzifát kitermelni az észak-kanadai tajgára.

Az előző cikkemben már részleteztem, hogy miért történt mindez veled. Most arra koncentráljunk, hogy ha már megtörtént, miért ne vesd le magad a Gellért-hegyről.

Ha mázlid van, és azért utasítottak vissza, mert a műved nem passzol a kiadó profiljába, semmi más dolgod nincs, mint olyan művet írni, amelyik belepasszol. Feltéve hogy nem ragaszkodsz körömszakadtáig a rajongásig imádott művedhez, és hajlandó vagy kompromisszumokat kötni a (leendő) siker érdekében. Ugyanis azzal, hogy visszautasítottak (mert nem vágsz bele a kiadó profiljába), elképesztően hatalmas lehetőség birtokába jutottál. Visszahuppantál a földre, és szép kényelmesen elgondolkodhattál azon, hogy igazából miért is akarsz írni, kiket akarsz megszólítani általa. Van-e ars poeticád, egyáltalán mi a búbánatos francért olyan fontos neked a siker, és hogy mindenki rólad beszéljen. Azzal, hogy visszautasítottak, jelezték, ez nem a te pályád, az érvényesülés ettől sokkal hepehupásabb vidékeken található.

Vagyis?

Ha eddig még nem esett volna le, pontosítok: ha ki akarsz törni a tömegből, nem elég a zsenialitásod, egy (majdnem) tökéletesre megírt mű, ha senkit sem érdekel. Találd meg a célközönséged, döntsd el, hogy kinek akarsz írni. Legalább eleinte. Aztán ha már a sarki újságos is a neveden szólít, és a Facebookon is több száz a rajongóid száma, megteheted, hogy azt írsz, amit csak akarsz.

Most még a kezdőtársakkal bétázgattatsz, az írásban hozzád hasonló szinten állók véleményét próbálod magadévá tenni. Ez nehezen megy, mert a lelked mélyén érzed, hogy nem tudnak többet nálad, de nem akarsz antiszociálisnak mutatkozni. Ezért udvariasan megköszönöd a segítséget. Elismered a hibáidat, magadban azonban mérgelődsz, mert egyetlen lépést sem jutottál előbbre, sőt alaposan elbizonytalanodtál. Persze jó olyan közösséghez tartozni, ahol egymást segíteni próbálják a tagok, de légy eszednél, és keresd a középutat.

Mit tehetsz?

Válassz egy zsánert (fantasy, sci-fi, krimi, horror stb.), amiről úgy gondolod, és úgy tudod, hogy nagy az olvasóközönsége, és amelyiket a legtöbb kiadó a profiljában tart. Persze választhatsz ún. szépirodalmat is, ha sznob vagy, és elhiszed, hogy a fantasy, a sci-fi és társai nem oda, hanem a szemét, szebben mondva, ponyva kategóriába tartoznak. Illetve akkor, ha tényleg irodalmi Nobel-díjra törekszel. Esetleg be akarsz kerülni a köztudatba mint a kritikusok által felmagasztalt, jobb sorsra érdemes, de senki által sem olvasott mű szerzője.

Ha népszerű akarsz lenni, írj olyat, ami népszerűvé tesz.

Ha ne adj Isten bölcsész vagy, esetleg valami flancos és roppant drága íróiskolát végeztél, és te „minőségi” cuccokat alkotsz, nyugodj bele, hogy talán valóban tehetséges vagy, és nemzetközi díjakat fogsz nyerni, de nem leszel népszerű. Ha csak nem születtél Gabriel Garcia Marqueznek vagy Günter Grassnak.

Ha sikerül átjutni a saját árnyékodon, elfogadni, hogy egy-két lépést elkerülhetetlenül vissza kell lépned ahhoz, hogy később nagyobbat ugorhass, minden esélyed megvan arra, hogy ha nem is holnap, de valamikor a közeljövőben befuss. Íróként.

Mire gondolok pontosan?

Ne kezdj azonnal regénytrilógiával. Senkit sem érdekel. Írj néhány novellát, biggyeszd ki mindenfelé a neten (már jó sok lehetőség van), és teszteld, mennyire „veszik” a műved. Figyeld, hogy a stílusod, a sztorid, a cselekményed megfog-e bárkit, és ne keseredj el, ha azonnal nem borulnak a lábad elé rajongók tízezrei. Próbálj ki többféle műfajt és témát, olyat is, amiről azt gondolod, nem a te világod. Meg fogsz lepődni az eredményen.

Ha már pontosan tudod, mit akarsz írni, akkor se kezdj még bele életed nagyregényébe, mert még nincs tapasztalatod. Nem tudod, hogy a regényíráshoz az ötleten, agyaláson, remek íráskészségen és esetleg egy kiadó homályos, de biztató ígéretén túl türelmes fenék is kell (először segget akartam írni, de az túl vulgáris lett volna, bár igaz).

És amit nem győzök hangsúlyozni és elégszer elmondani, hajlandóság arra, hogy szívfájdalom nélkül átírd a műved, ahányszor csak szükséges.

Ha mindez már megvan benned, íráskészség, tapasztalat, türelem és hajlandóság, még mindig ott van a mumus, a kiadó erőforrás-hiánya, vagyis, hogy hiába küldöd be a műved, nincs aki elolvassa, és rábólintson. Ott csücsül a te kis zsenialitásod szavakba öntve a Roppant Elfoglalt Szerkesztő gépén, az Új kéziratok mappában, de talán sosem jut el az olvasókhoz, mert NINCS, AKI ELOLVASSA.

Most nyilván bosszankodsz, mert nem tudod, hogy mi a jó büdös nyavalyát kellene tenned, ha már egyszer a fejedbe vetted, hogy nincs élet a Földön megírt és nyomtatásban megjelentetett regény nélkül. Főleg ha még férfi is vagy, mert ugyebár a népi mondás szerint neked ezen kívül még építened kell egy házat, és nemzeni egy fiút.

Milyen lehetőségeid vannak?

Megteheted, hogy bővíted az ismeretségi köröd, hátha sikerül olyan valaki közelébe kerülni, aki támogat, esetleg segíti a műved megjelenését. Mármint nyomtatott megjelenését. Beléphetsz netes írói közösségekbe, kiadóközeli fórumokba, pályázatokon indulhatsz. Vagy megkérhetsz direktben valakit, hogy támogasson. Nincs ebben semmi rossz, magam is sokakat segítettem már megjelenéshez, és az én első művemet is (ha jól emlékszem) négyen ajánlották a Cherubionhoz. Mielőtt vérszemet kapnál, megjegyzem, én csak szerkesztek és okítok, a mű megjelenéséhez ezen kívül fizikailag és tevőlegesen semmi közöm.

Tehát, ha már minden forrást kimerítettél, és lassan kezded elfelejteni a nyomtatott megjelenést, marad az elektronikus könyv. Tudom, hogy ez olyan, mint távolról nézni, hogy mások hogy nyalják a fagyit, vagy hogyan isszák a jéghideg, párás pohárba kitöltött finoman habzó sört. Az e-könyv már divatos és hasznos, de még nem teljesen elfogadott. Magyarországon még nincs igazi kultúrája.

Viszont lehet, hogy neked az egyetlen lehetőséged. De ezt is elszabhatod, ha nem minőségi művet adsz ki a kezedből, ha elköveted azt a hibát, hogy az e-könyv nem is igazi könyv, tehát nem kell mindennek tökéletesnek lennie.

Mit nem tehetsz, ha szerzői kiadásban jelenteted meg a műved?

Nem lehetsz hülye. Ez a legfontosabb. Leszámítva néhány grafománt, akiknek a lételeme az írás, ne nyomj bele az olvasó arcába bármit. Add meg a módját akkor is, ha fizikai valójában nem tarthatod a kezedben a művet. Nem szagolhatod meg, és nem teheted fel a polcodra porfogónak. Tudom, hogy az a kis pénzecske, ami csurran-cseppen egy-egy letöltéskor, jól jön, és ha sokat írsz, a sok kicsi sokra megy, de akkor ismét előtérbe kerül a kérdés: milyen író akarsz lenni voltaképpen? Olyan, akinek a láttán unottan felsóhajtanak, és átkattintanak az olvasók, vagy olyan, akinek láttán felsikoltanak, és még akkor is olvassák a művét a monitoron vagy tableten, amikor már félig kifolyt a szemük?

A végén hadd áruljak el még valamit, amire eddig talán nem gondoltál.

Előfordulhat, hogy egészen elképesztően tehetséges vagy, de nem tudsz bejutni egy menő kiadóhoz sem. Ezért „arra kényszerülsz”, hogy e-könyvben add ki a műved, de ez nem azt jelenti, hogy mindig így lesz. E-könyves publikációkkal is szerezhetsz nevet, megtelhet a bibliográfiád annyi cuccal, amire aztán a kiadók felfigyelnek. A lényeg az, hogy ne szemeteld tele a netet. Aki meglátja a neved, ne az ugorjon be rólad, hogy „jaj, istenem, ez már megint írt valamit”, hanem az, hogy „na, végre, ismét olvashatok egy jót”!