Kategória: Romantikus

A vonat lassan haladt, a lehúzott ablakokon alig áramlott be levegő, a kocsi belseje olyan volt, mint egy kazán. Az utasok a reggeli hőségtől aléltan újságot, könyvet olvastak, de a többség aludt.
Krisztina egy nedves kendővel megtörölte arcát, és kibámult az ablakon. Fogalma sem volt, merre jár a vonat, alig érzékelte a szeme előtt elsuhanó tájat. Egybefüggő színes masszát látott, mely előtt felderengett Kálmán mosolygó arca és csábító tekintete.
Meghallotta a szemből érkező figyelmeztető köhécselést.
Jézusom, ez folytatni akarja?!
Krisztina kedves mosolyra igazította száját, és újra az idős asszony felé fordult azzal az udvarias figyelemmel, amely látványos, tisztelettudó, de jól el lehet rejtőzni az álarca mögött.

Louise már fél órája maga mögött hagyta a várost, és egyre fokozódó izgalommal gondolt arra, hogy valószínűleg ő az utolsó, aki talán még ép bőrrel elmenekülhet a hurrikán elől. A hurrikán azonban minden előrejelzésnél gyorsabban közeledett, ezért úgy döntött, a következő leágazásnál észak-nyugat felé letér az autópályáról. Araszolva haladt, és megpróbálta megőrizni a nyugalmát, de az egyre sűrűsödő homályban, a rázúduló roppant vízmennyiségtől úgy érezte, pillanatokon belül megsemmisül körülötte a világ.

Legalább két órája jártuk a várost a rekkenő hőségben, piszkosul elfáradtunk. Már végigmentünk egész Pesten, és azon törtük a fejünket, hogy át kéne ruccannunk Budára is. Klári egyfolytában zsörtölődött. Fejébe vette, hogy orgonalila kosztümjéhez ugyanolyan színű kesztyűt fog viselni az esküvőjén. És ha ő valamit a fejébe vett, attól hat lóval sem lehetett eltántorítani.