A vonat lassan haladt, a lehúzott ablakokon alig áramlott be levegő, a kocsi belseje olyan volt, mint egy kazán. Az utasok a reggeli hőségtől aléltan újságot, könyvet olvastak, de a többség aludt.
Krisztina egy nedves kendővel megtörölte arcát, és kibámult az ablakon. Fogalma sem volt, merre jár a vonat, alig érzékelte a szeme előtt elsuhanó tájat. Egybefüggő színes masszát látott, mely előtt felderengett Kálmán mosolygó arca és csábító tekintete.
Meghallotta a szemből érkező figyelmeztető köhécselést.
Jézusom, ez folytatni akarja?!
Krisztina kedves mosolyra igazította száját, és újra az idős asszony felé fordult azzal az udvarias figyelemmel, amely látványos, tisztelettudó, de jól el lehet rejtőzni az álarca mögött.
A harmadik levél
Legalább két órája jártuk a várost a rekkenő hőségben, piszkosul elfáradtunk. Már végigmentünk egész Pesten, és azon törtük a fejünket, Tovább...
