Az arany párducAlthira, a lélekben olvasó leány és varázstudó társai titokzatos nyomokat követve jutnak el Drahmor Frems kolostorába. A közeli várban egykori mentorukra számítanak, de a nagy hatalmú mágus helyett démonszerű lényeket találnak. És ott egy különös, arany párduc, ami a rejtélyek kulcsa lehet…

A Khittarai történetek első része.

A történetek önmagukban is érthetőek, de az ajánlott olvasási sorrend a következő:

Az arany párduc – A Ragyogás Városa – Viharvadászok

A regény nyomtatott formátumban a Cherubion Kiadó gondozásában jelent meg 2007-ben. E-könyves formátumban megvásárolható a Trivium Webshopban.

Részlet a regényből
Órák óta törtük magunkat előre a meredek kaptatón, a térdig érő hóban, kevés sikerrel. Lovaink féken tartása nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondoltuk. A váratlanul ránk törő szürkület és a sziklák között sivító szél földöntúli hangja megőrjítette az állatokat. Odafönt a magasban, alig negyedmérföldnyire minden erejét a hágóra zúdítva tombolt a vihar.
Az egyik előrenyúló sziklaszirt fedezékében, ahol lecsökkent a szél ereje, rövid időre megpihentünk. Lovaink lábára béklyót kötöttünk, fejükre egy-egy zsákot húztunk, majd amennyire lehetett, a sziklafalhoz lapultunk.
– Nem jutunk át – jelentette ki Theor Den. – Kezdem hinni, hogy magatokra haragítottátok Cerebist, és most így áll bosszút rajtatok. Amióta az eszemet tudom, nem láttam ilyen vihart.
– Miből gondolod, hogy ránk haragszik a hanyatlás istene? – kérdezte Thalmain. – Elkövethettél olyasmit te is, amiért ez a büntetésed.
Theor Den zordan ráröhögött.
– Amiket én elkövettem, azokért már ezer halállal kellett volna lakolnom. De én az istenek kegyeltje vagyok. Így hát ez a förgeteg most bizonyosan nektek szól.
– Nem kelünk át a hágón – közölte Shamandyas, majd felfelé mutatott a sziklákra. – Csak odáig kell eljutnunk. A szurdokban megtaláljuk a kastélyt. De a lovakat itt kell hagynunk!
A barbár hökkenten bámult a varázslóra.
– Miféle kastélyt? Honnan tudod, mit rejt a szurdok? Talán átlátsz a sziklafalon?
– Igen – közölte egyszerűen Shamandyas. Majd a következő pillanatban eltűnt a sötét förgetegben. Mikor újból megpillantottuk, magasan járt a sziklák között, a keskeny ösvényen. A hágó felől ránk zúduló szél olyan erős volt, hogy majdnem elsodort minket. A fejünk felett száguldó fekete felhők nekicsapódtak a szikláknak, kizúdították tartalmukat; a jégszilánkokká fagyott hópelyhek időnként alulról felfelé kavarogtak a légben.
Szemünk előtt összefolyt ég és föld. Alig láttuk az előttünk hóval térdig belepett ösvényt, és csaknem teljesen megsüketültünk a vihar dobhártyarepesztő sivításában. Folytatás…
Pontszám
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]