A regény nyomtatott formátumban a Cherubion Kiadó gondozásában jelent meg 2009-ben. E-könyves formátumban megvásárolható a Trivium Webshopban.
Részlet a regényből
Wilfred első gondolata az volt, hogy kereken visszautasítja az ajánlatot, hiszen nem koszos szolga ő, hogy gazdag, de megvetendő idegeneket vezetgessen szerte a városban, holmi pár ezüstért. Ám a „jutalom” szó mégis elindított benne valamit.
– Ööö… miről is beszélünk?
– Szívesen áldoznék az ügyletre mondjuk… tíz aranyat… ha elfogadja… és kérem, ne tekintse sértésnek! Csak azért bátorkodtam pénzt kínálni, mert tudom, hogy ez önnek rengeteg idejébe kerülne, én pedig semmiképpen sem szeretnék a terhére lenni…
– Tíz arany?! – Wilfred mérlegelte a sérelem mértékét. Királyi fizetség lenne ez egy-két napi sétálgatásért.
De semmire sem elég.
Corinna félreértette az ifjú csalódott tekintetét, és gyorsan módosított:
– Tizenöt?
Wilfred ekkor a szeme sarkából meglátta a kocsmába visszatérő Rattgeimet, és ez újra eszébe juttatta a határidőt. Testét elöntötte a forróság és az indulat saját ostobaságán, mert ahelyett, hogy a maradék időben megpróbált volna kétszáz aranyhoz jutni az adóssága törlesztésére, itt fecsérli az időt ezekkel a külhoniakkal…
No, várjunk csak!
Azt mondta ez a fehérszemély, hogy tizenöt arany?
Ha ennyi pénzt áldoznának csupán arra, hogy végigvezesse őket a városon, amit egyébként ingyen is megtenne a nőtől várható sokkal nagyobb nyereség reményében, talán arra is áldoznának, hogy…
Rattgeim közben alig néhány méterrel odébb helyet foglalt a számára fenntartott asztalnál, míg testőrei a bejárat, illetve a hátsó ajtó közelében lébecoltak. Már alig volt hátra néhány perc éjfélig, és ettől Wilfrednek összerándult a gyomra idegességében, feje egyszeriben kitisztult a borgőztől.
– Megmondom, mi lesz! – Közelebb hajolt a nőhöz, és intett Morigannak, hogy tegye ő is ezt. Nem akarta, hogy akár csak egyetlen szó is eljusson Rattgeimhez abból, amit mondani akart. – Örömest elvállalom az idegenvezetést, szívesen segítek, még fizetnetek sem kell érte… de cserébe ti is segíthetnétek nekem…
– Miként? – dörmögte Morigan.
– Adjatok kölcsön kétszáz aranyat most, és én megígérem, még azelőtt visszafizetem, hogy elhagynátok Dimrent.
Morigan durván felröhögött, és az előbbi figyelmeztetés dacára bizalmaskodva megcsapkodta a vállát.
– Álmodsz, cimbora! Miért tennénk ilyet?
Wilfrednek egyáltalán nem tetszett újdonsült ismerőse hangneme, sem a csúfondáros kacaj, de most nem volt idő arra, hogy megsértődjön, inkább lenyelte mérgét. Folytatás…
Pontszám
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
