A Trivium Egyesület 2022 októberében 5. alkalommal indítja a Hogyan írjunk regényt? elnevezésű 6 hónapig tartó online regényíró képzését, amelyre felvételi novellapályázaton való indulással lehet jelentkezni. A képzéssel kapcsolatos fontosabb információkat rövid videóban összefoglalva adjuk közre.
Hónap: 2022 május
Évek óta nem tudtam tisztán csak az élményéért könyvet olvasni, sajnos elvesztettem ezen képességemet a szerkesztési és írásoktatási tevékenységeim következményeként. Bármilyen szöveget látok, akaratlanul is azonnal hibákat keresgélek benne és elemezgetni kezdem. Hosszú idő óta először A Társalkodónő volt az első könyv, ami ezt elfeledtette velem, teljes egészében át tudtam adni magam az olvasásnak és kizárólag a történetre figyeltem. Két rövidebb szünetet leszámítva gyakorlatilag egyfolytában olvastam végig – igaz, nem hosszú történet.
Az értékelés írásával azonban bajba kerültem, mert a szemináriumi képzések alatti értékelések teljesen eltérő szempontok alapján történnek, és ez már annyira rutinná vált, hogy nehéz eltérni tőle. Így most sem teszem. Igyekszem azért a szubjektív véleményem megfogalmazni.
Összefoglaló a Trivium Egyesület Szemináriuma online regényíró képzéséről
A felvételiről
2021 októberében negyedik alkalommal indítottuk el, és 2022 március végén zártuk le a Trivium Egyesület Szemináriuma Hogyan írjunk regényt? elnevezésű féléves, online regényíró képzését. Mivel az első három képzésre túljelentkezés volt, a negyedikre is meghirdettük a szűrőként is működő felvételi novellapályázatot szabadon választott témában, konkrét feltételek nélkül, de az elbírálás részét képezte, hogy a jelentkező miként formázza a szöveget.
A műtétem óta több, mint hat hét telt el, meglepően sokat javultam, mert jó kislány módjára betartottam az összes szabályt, és naponta végeztem az előírt gyógytornát. Mára oda jutottam, hogy csak egy mankót használok, de erről is próbálom leszoktatni magam, mert elvileg már segédeszköz nélkül kellene járkálnom, de szörnyen nehéz. Jobban mondva, már engedélyezett, de nem kötelező. A csípőfájdalmaim miatt olyan régóta sántítottam, és olyan régóta használtam járókeretet és mankót, hogy most nehezen tudom nélkülözni őket.
Vénasszony koromra ismét meg kell tanulnom járni (valamikor egy éves korom körül egyszer már sikerült), elhinni, hogy nem fogok eldőlni, és nem ugrik ki a protézis a helyéről, figyelni a járásritmusra, és hogy mindezek mellett mégse erőltessem túl a lábam. Nem egyszerű. Tegnap és ma is meg tudtam tenni tíz-tíz lépést tisztán önerőből, de azért még itt a mankó a kezem ügyében. Fájdalmam nincs, de azért érzem a feszülést (pedig már hat hét telt el). Rövid távú tervem, hogy a születésnapomra a sarokban hagyjam a mankót. Csak úgy dísznek.
Ami jó hír, nekem legalábbis az, hogy elkezdtem gőzerővel agyalni a következő regényemen, és jól haladok vele. A Kelepce után ez lesz a második krimi regényem.
A képet Réka lányom készítette a kertünkben, és azért tettem ki, mert szép.