Ihletgyűjtéshez – Amikor egy kép történetet mesél

A kezdő írók (és a nem kezdők is) előszeretettel használnak képeket ihletgyűjtéshez. Manapság elég beírni bármilyen szót a keresőkbe, és azonnal kiadnak egy halom képet, sőt ha csak pár betűt írunk, még találgatni is kezdenek, hogy kipuhatolják, mit is szeretnénk látni. Nekünk aztán más dolgunk sincs, mint kiválasztani azt, amelyik leginkább „megfog”, megihlet, fellelkesít, és elrepít egy képzeletbeli világba, hogy az ott történteket leírjuk.

Nem azt mondom, hogy az illusztrációként használt kép egy az egyben hozta a sztorit, amit le akartam írni, de belelökött egy érzelmektől fülledt mély kútba, és ott is tartott, amíg be nem fejeztem a művet.

A „sokszorátírás” persze megtörtént, hiszen egy művet képtelenség elsőre véglegesnek megírni, annyi minden történik írás közben. Nálam a szereplők formálják a sztorit, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy írás közben akkor akadok el, amikor ráerőltetem az akaratom a főhősökre. Ha ők másképp szeretnének viselkedni, máshogy beszélni, más végkifejlet felé haladni, leállok, és nem haladok az írással. Ekkor persze beugrik, hogy megint erőszakos voltam, vissza kell vennem az arcomból, hagyni, hogy azt tegyék, amit akarnak. És tényleg. Többnyire azt teszik, amit akarnak.

Visszatérve a képre…

A Sárkányvér című kisregényem ihletője elsősorban ez a kép volt, de a történet nem szó szerinti, vagy látvány szerinti manifesztációja a képnek, inkább csak hangulatában, érzelmeiben volt támaszom. A kisregény valójában több, az íráskor már meglévő novellám és szösszenetem összegyúrásából keletkezett, a szereplők is több helyről, több műből származtak, még az első regényemből is, ami a megírása óta a fiókban hever. Szó szerint.

Miután megjelent az antológia, benne a címadó művemmel, egyszer véletlenül ráakadtam a neten egy blogra, amiben a művemből idéztek, és a szerző leírta, mennyire megihlette a szöveg, mintha egy képet látna. Szépet, szomorút.

Ez a visszacsatolás.

„A lány körülnézett, nem látott egyetlen épen maradt épületet sem, bár a lepusztult házak, az utcák még jól mutatták az egykoron szép város szerkezetét. A szökőkutak maradványai, kandeláberek oszlopai még álltak, és a sziklatalapzatra épült kőházak falai is. De a nagyobb rész mostanra a földdel vált egyenlővé.

Úgy látszott, száz meg száz esztendeje nem tette be ide a lábát élő ember, csak vadállatok kóboroltak erre és ütöttek tanyát a kiszáradt kórók között, a homokkal belepett utcák labirintusában.

A pendülés ekkor közvetlenül a háta mögött hangzott fel.

Megfordult. Néhány lépésnyire tőle egy oszlopon kicsorbult harangocska lógott, melyet a szél ringatott és pendített meg időnként a tartóvasnak csapva.

Az erősödő szél, mely emberi sikollyá vékonyodva száguldozott a romok között, összekeverve a port a hópelyhekkel, megborzongatta. Néhány lépésnyire Tharina előtt düledező falú torony magasodott. A teteje hiányzott, töredezett ablakai mögött épnek látszó csigalépcső húzódott. Falait zöldellő borostyán futotta be, levelein megültek a hópelyhek. A torony felett tucatnyi aranypikkelyes sárkány lebegett, egymást kerülgetve, lágy hullámzásban. Bőrükön megcsillant a felkelő nap fénye, kiterjesztett, hártyás szárnyaik körül lassan örvénylett tündöklő bűvkörük.”*

Hogy milyen képet választasz, a te dolgod.

A lényeg, hogy passzoljon a személyiségedhez, a hangulatodhoz, érintsen meg.

A többi jön magától.

*A Sárkányvér a Cherubion fantasy exkluzív sorozatának 62. kötete. /Megjelent 2006-ban./