Regények, novellák, írástechnika, fantasy, sci-fi, krimi

Címke: műtét

Mankófüggőség

hathét - mankófüggőségA műtétem óta több, mint hat hét telt el, meglepően sokat javultam, mert jó kislány módjára betartottam az összes szabályt, és naponta végeztem az előírt gyógytornát. Mára oda jutottam, hogy csak egy mankót használok, de erről is próbálom leszoktatni magam, mert elvileg már segédeszköz nélkül kellene járkálnom, de szörnyen nehéz. Jobban mondva, már engedélyezett, de nem kötelező. A csípőfájdalmaim miatt olyan régóta sántítottam, és olyan régóta használtam járókeretet és mankót, hogy most nehezen tudom nélkülözni őket.

Vénasszony koromra ismét meg kell tanulnom járni (valamikor egy éves korom körül egyszer már sikerült), elhinni, hogy nem fogok eldőlni, és nem ugrik ki a protézis a helyéről, figyelni a járásritmusra, és hogy mindezek mellett mégse erőltessem túl a lábam. Nem egyszerű. Tegnap és ma is meg tudtam tenni tíz-tíz lépést tisztán önerőből, de azért még itt a mankó a kezem ügyében. Fájdalmam nincs, de azért érzem a feszülést (pedig már hat hét telt el). Rövid távú tervem, hogy a születésnapomra a sarokban hagyjam a mankót. Csak úgy dísznek.

Ami jó hír, nekem legalábbis az, hogy elkezdtem gőzerővel agyalni a következő regényemen, és jól haladok vele. A Kelepce után ez lesz a második krimi regényem.

A képet Réka lányom készítette a kertünkben, és azért tettem ki, mert szép.

 

 

Pontszám
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
Visszapillantó a 2022-es évre
Visszapillantó a 2022-es évre

Kedves Barátom! Ha érdekel, hogy mi történt velem 2022-ben, olvasd el a (talán) nem túl hosszú visszaemlékezésem! Az idei évben Tovább...

Olvasói értékelések a Kelepcéről
Olvasói értékelések a Kelepcéről

Megérkeztek az első olvasói értékelések a Kelepce című krimimről. Kristin M. Furrier és Tarja Kauppinen a Molyon értékelte a regényt, Tovább...

Megérkezett az első olvasói értékelés a Lienről
Megérkezett az első olvasói értékelés a Lienről

Megérkezett az első olvasói értékelés a Lienről. Köszönöm szépen Kristin M. Furrier-nek, hogy elolvasta és értékelte a regényemet! A Molyon Tovább...

Félidősen – Régóta várt tavasz

Félidős lettem. Csodálatos érzés, régen tapasztaltam hasonlót. Persze nem az áldott állapotra utaltam, közel a hatvanhoz az isteni csoda lenne, Tovább...

Félidősen – Régóta várt tavasz

TavaszFélidős lettem. Csodálatos érzés, régen tapasztaltam hasonlót. Persze nem az áldott állapotra utaltam, közel a hatvanhoz az isteni csoda lenne, hanem a hathetes rehabilitációm félidejére. Három héttel ezelőtt – a covid miatt az eredeti időponthoz képest csaknem egy hónapos csúszással – végre kés alá kerültem, az elhasználódott, elkopott csípőízületem csinos kis titán protézist kapott.

Az elmúlt hónapok, évek egyre erősödő, folyamatos fájdalma nagyon megviselt, gyakorlatilag az összes tevékenységemben korlátozott, és túlontúl sötét jövőt festett elém. Az utolsó hetekben, napokban szinte már járni sem tudtam, és így az édesanyámat is csak nagy erőfeszítések árán tudtam ellátni. 

Jelek
Jelek

A minap láttam egy videót, amiben egy hölgy az életében tapasztalt angyali segítségről, avagy az isteni jelenlétről beszélt, és ez Tovább...

Hogyan írjunk regényt?
Hogyan írjunk regényt?

Összefoglaló a Trivium Egyesület Szemináriuma online regényíró képzéséről A felvételiről 2021 októberében negyedik alkalommal indítottuk el, és 2022 március végén Tovább...

Megjelent a Kelepce
Megjelent a Kelepce

Megjelent a Kelepce című krimi regényem e-könyves formátumban. A regény kapható a diBook, eKönyv Magyarország, Bookline, Libri, Álomgyár, Book24, Apple, Tovább...

Hogyan írjunk regényt? – Bemutató
Hogyan írjunk regényt? – Bemutató

A Trivium Egyesület 2022 októberében 5. alkalommal indítja a Hogyan írjunk regényt? elnevezésű 6 hónapig tartó online regényíró képzését, amelyre Tovább...

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén