Eve Rigel – Amikor a hal fára mászik (Vélemény)

Amikor a hal fára mászik

0
(0)

.Amikor a hal fára mászik.

Brian: Figyeljetek, kérlek! Kérlek! Egy-két dolgot tisztáznunk kell!

Tömeg: Beszélj! Halljuk mind a kettőt!

Brian: Nos… Mindnyájan tévedtek! Nem kell követnetek engem! Nektek nem kell követni senkit sem! Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!!!

Tömeg: Igen. Mi mind egyéniségek vagyunk!

Brian: Ti mind különbözőek vagytok!

Tömeg: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!

Valaki a tömegből: Én nem!*
.

Előzőekben már taglaltuk azt az elvárást, hogy te népszerű akarsz lenni mint író. Erre egyetlen kézenfekvő választ adtam: írj olyat, ami népszerűvé tesz, vagyis olvadj be a tömegbe, próbálj megfelelni az elvárásoknak, légy olyan, amilyennek az emberek látni szeretnének téged, és írj olyat, amit olvasni szeretnének tőled.

De mi történik akkor, ha te nem népszerűségre és sikerre hajtasz, nem ezek az elsődleges céljaid, hanem önmegvalósításra törekszel, és az egyéniséged igyekszel kibontakoztatni?

Erre is csak egyetlen (másik) választ adhatok: ne akarj másnak látszani, mint ami vagy, és ne írj olyat, ami nem a lelkedből fakad!

Mert ha nem vagy elég óvatos, tapasztalatlanságodból eredően olyan magas falnak ütközhetsz, amit te kevésbé érzékelsz, de amit az olvasók felnagyítva látnak, és valószínűleg megrettennek tőle.
.

Pontosan miről is beszélek itt már megint?
.

Létezik egy ördögi kör, avagy a 22-es csapdája (ahogy tetszik), amiből nem tudsz kikeveredni, ha nem látod pontosan a céljaidat, és nem jársz határozott léptekkel az odavezető úton.

Az olvasók azt olvassák, amit kapnak, amit a könyvkiadók megjelentetnek a számukra.

A könyvkiadók azt jelentetik meg, ami nekik profitot hoz, mert fenn kell tartaniuk magukat, ehhez pénzre van szükségük, ezért olyan műveket vesznek meg az íróktól, amiket – véleményük és üzleti terveik szerint – az olvasók keresnek.

Az írók – ha szeretnék megjelentetni a műveiket nyomtatott formátumban – kénytelenek olyan műveket alkotni, amiket a könyvkiadók megvesznek tőlük ezért egy időre vagy akár véglegesen kénytelenek feladni vágyaikat, terveiket, hogy befuthassanak íróként, és elismerjék őket.

Így a könyvkiadók megkapják, amit várnak az íróktól, az olvasók pedig megkapják, amit eléjük tesznek a könyvkiadók.
.

Mindenki megkapta, amit szeretett volna?
.

Ha az olvasók mindig ugyanazt kapják (zsánerben, tematikában, az írók személyében), fogalmuk sem lesz arról, hogy létezik azoknál sokkal jobb, szebb, másabb, ha a könyvkiadók nem mernek kockáztatni, és nem, vagy kevésbé jelentetik meg az ismeretlen, kezdő írók műveit, mondván, bizonytalan a siker (és a bevétel), hiszen az olvasók nem ismerik a kezdő írókat, nem fogják venni a műveiket, ha az írók nem merik felvállalni önmagukat, és azt írni, ami a szívükből és lelkükből fakad, mert attól tartanak, hogy a kutyának se kellenek a műveik, ezért azt írják, amit hitük és tapasztalataik szerint elvárnak tőlük, soha semmi sem fog megváltozni, és senki sem kapja meg, amit valóban szeretne.
.

Ki a hibás?
.

Senki és mindenki. Az írók, a könyvkiadók és az olvasók is. Sőt még a kritikusok és az önjelölt véleményformálók is.

Ez utóbbiak azért, mert általában igyekeznek követni a trendet, visszaszuszakolni a sorba azt, aki túlzottan kitűnik, mert nem értik, ezért nem fogadják el a különbözőségét, egyediségét, szokatlanságát. Esetleg valóban véleményt és így trendet akarnak formálni.

Természetesen léteznek kritériumok, amikhez igazodni kell, de a műveket nem lehet uniformizálni még akkor sem, ha a különböző zsánerek jellemzőit illik betartani írás közben, egyébként sem az olvasók, sem a kritikusok nem tudnak mit kezdeni azzal a művel, amelyik nem kategorizálható.

A véleményezők többsége egyszerűen nem mer önállóan véleményezni, önállóan gondolkodni, mert akkor ő maga tűnne ki túlságosan a sorból (falkát akartam írni eredetileg, de az olyan izé… pejoratív), amit a többiek nem fogadnának el, és mivel ő maga a sor része akar maradni, inkább magáévá teszi a többiek véleményét.

A valóban önálló, egyedi, a trendet felrúgó véleményformáló olyan, mint az üstökös: amíg közelít, nagy figyelem övezi, amikor elsuhan és távolodik, a feledés homályába vész, de ha becsapódik, mindent tarol.
.

Rendben, de akkor mit lehet tenni?
.

Kérdezheted kissé csodálkozva.

Én pedig széttárhatom a karom, és válaszolhatok. Leírhatok ide neked egy csomó elcsépelt frázist, híres emberektől származó idézetet önmagad felvállalásáról, vagy levezethetem neked közgazdaságilag és/vagy áltudományosan, hogy kinek mit kellene először meglépnie ahhoz, hogy megváltozzon az univerzum. Mert legalább a teljes univerzumnak kellene megváltoznia ahhoz az összes asztrofizikai törvényével együtt, hogy az emberiség egy gondolatnyit változzon.

Az olvasók ne csak a trendet olvassák (tisztelet a kivételnek), a kiadók ne csak azt adják ki, amiről tudják (azt hiszik), hogy az olvasók keresik, és az írók ne (csak) azt írják, amiről azt mondták nekik, hogy népszerűvé teszi őket.
.

Hogy ez mikor következik be?
.

Honnan tudhatnám?

De addig is, amíg bekövetkezik, te írd azt, ami a lelkedből jön még akkor is, ha a kutyának sem kell. És ne gondold azt, hogy tehetségtelenebb, rosszabb, értéktelenebb vagy másoknál.

Végezetül csak nem tudom megállni, hogy ne zárjak egy ismert idézettel bárkitől származzon is:
.

„Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy tud-e fára mászni, akkor egész életében hülyének fogja érezni magát.”
.
.

*Brian élete /Angol vígjáték, 1979/
.
.

Hogy tetszett a bejegyzés?

Kattints valamelyik csillagra az értékeléshez!

Az értékelések átlaga 0 / 5. Értékelések száma: 0

Legyél te az első, aki értékeli a bejegyzést!

Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess a közösségi oldalaimon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük