Eve Rigel – A jó író és a bizonyítvány (Írásoktatás)

A jó író és a bizonyítvány

0
(0)

A jó író és a bizonyítvány.
A negyedik szemináriumi képzés margójára…

.

„Frőhlichnek pikkje van rám algebrából, arról nem tehetek. A határozatlan együtthatóval kellett megoldani az egyenletet és akkor mikor kihívott, és akkor mikor megmondtam, hogy akkor beszorzok lambdával, erre kiesik a második egyenlet, persze, azért nem esett ki, mert iksszel is be kellett volna szorozni, csakhogy ezt Frőhlich nem vette észre, mire megmondtam, hogy hogy kellett volna, akkor mikor észrevette, hogy ő nem tudta, szégyellte magát, és azt mondta, hogy menjek helyre, és azóta pikkje van rám, mert jobban tudtam az algebrát, és nem akart kihívni javítani, pedig a törvényszékben benne van, hogy januárig ki kell hívni a fiút javítani, mert másképpen nem érvényes az osztályzat, és a Steinmann, a legjobb tanuló is mondta, hogy föl lehet jelenteni Frőhlicht, de nem akartam, mert úgyis pikkje van rám, pedig a dolgozatba nekem ugyanaz jött ki, mint Steinmannak.”

.

Sokan ismerik Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzérét, benne a „Magyarázom a bizonyítványom”-at. A remek írás tökéletes ábrázolása a kifogáskeresésnek, amikor a delikvens „mosakodik”, és mindenáron meg akarja magyarázni, hogy miért történt minden úgy, ahogy, és ő miért tette azt, amit.
.
Ugyanilyen értelmetlen kifogáskeresés az is, amikor egy író meg akarja magyarázni, hogy mit, miért, mikor és miként írt meg, mit akart mindazzal kifejezni, és az olvasónak mindazt hogyan kell értelmeznie. Megjegyzem, ha az olvasó elsőre nem úgy értelmezi az írást, ahogy azt az író elvárja, akkor az írásban van a hiba, és nem az olvasóban.
Nem először szembesülünk ezzel az írói magatartással, és nem először írunk arról, hogy ez nem csak értelmetlen és felesleges, hanem kiábrándító is.
Itt visszanyúlok egy régebbi írásomra, amiben a kritika létjogosultságáról és közlési formáiról írtam, illetve az író részéről a kritika elfogadásáról vagy el nem fogadásáról. Ez utóbbi a kritika kritikáját is jelentheti.
Egy íróiskolában, ahol a résztvevők fizetnek azért, hogy megtanuljanak írni, vagyis elhagyják a rosszul rögzült írásmódot, és megtanulják mindazt, ami jó íróvá teszi őket, nincs helye a bizonyítvány magyarázásának. Az író vagy bízik az oktatóban (később a szerkesztőjében), és elhiszi neki, hogy nem ártó szándékkal jelöli a hibáit, és nem kekeckedésből kéri a javításukat, hanem mert meg akarja tanítani neki a jó írás fogásait, vagy nem bízik benne, de akkor mit is akar valójában elérni a képzéssel?

Az írónak meg kell értenie, hogy amikor egy oktató vagy egy szerkesztő hibát jelöl, és javítást kér (esetleg szó nélkül javít), kizárólag a művet értékeli és nem őt, az ő személyiségét.

Van hiba az írásműben?
Van.
Javítani kell?
Igen.
Akkor nem kell a sok rizsa, javítsd, oszt’ annyi!
Attól, hogy az írásműben hibák vannak, az író nem lesz kevésbé jó ember (az oktatónak nem lesz rosszabb véleménye róla), nem kell magyarázkodnia, indokolnia, védekeznie.
.
A kritika kritizálása és az írás magyarázása nem egyedi jelenség, szerte a neten találkozhatunk vele különböző honlapokon, blogokon, kiadói fórumokon, és kijelenthetjük, az írók semmire sem mennek vele. Egy kritikát (értékelést, korrektúrát) vagy elfogad az író, és akkor esetleg tanulhat belőle, vagy nem fogad el, és akkor továbblép, közben levon bizonyos következtetéseket, amiket azonban megtart magának. De ha elkezdi magyarázni a megmagyarázhatatlant, nem csak a szerkesztőket, hanem a későbbi olvasókat is elriasztja magától.
.
Írtam már arról, hogy a kezdő írók egyik nagy hibája az, ha saját gyermekükként tekintenek az írásművükre, akihez illetéktelen nem nyúlhat, nem javíthat bele, nem tehet rá megjegyzést, mert az úgy tökéletes, ahogy van, egyszeri, megismételhetetlen és örök.
Jelentem, nem az! Még a nagyon népszerű és/vagy nagy tudású írók művei sem azok elsőre, nekik is vannak szerkesztőik, akik keményen belenyúlnak a művekbe. De a népszerű és/vagy nagy tudású írók és a művét anyatigrisként védelmező, és görcsösen magyarázó író között épp az a különbség, ami a nagy írót nagy íróvá tette: elfogadta és megértette a hibáit, majd szó nélkül kijavította őket.
„Ez az élet, Babolcsai néni!”
.
.

Hogy tetszett a bejegyzés?

Kattints valamelyik csillagra az értékeléshez!

Az értékelések átlaga 0 / 5. Értékelések száma: 0

Legyél te az első, aki értékeli a bejegyzést!

Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess a közösségi oldalaimon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük