A második olvasói értékelés a Lienről

Amikor elhagyták a blokád ötmérföldes délkeleti zónáját, és a dombok között észak felé fordultak, a pirkadat még messze járt. Mashito nem kapcsolta fel Angie fényszóróit, az infralámpákat használta, nehogy idő előtt észrevegyék őket a császári véderő városon kívül portyázó egységei, amik három-négy főből álltak, gyors mozgásúak voltak, és nagy tűzerővel bírtak. Errefelé már össze lehetett velük futni, időnként egészen a blokádig is elmerészkedtek, és odapörköltek a járőröknek a négyhüvelykes, vállról indítható JADE-S2 rakétáikkal. Az eddigi tapasztalataik alapján annak esélye, hogy ők összefutnak velük, egy volt a háromhoz.

Ganjur délkeleti oldalát erősen tagolt, nagy mennyiségű vasércet tartalmazó dombság övezte, amit kisebb-nagyobb völgyek és vízmosások szabdaltak; némelyik szurdokban a rétegeket szabad szemmel is látni lehetett. A vasérc jelenléte miatti erős mágneses anomália zavarta a műszereket, a nyomkövetőt pedig leblokkolta, ezért Angie-vel csak lépésben haladtak a dombok között a völgyutakon, amiket csak jóindulattal lehetett útnak nevezni, és felvették az infraszemüvegeket, hátha előbb észreveszik a portyázókat, mint azok őket. Aztán az egyik domb mögött leállították Angie-t, felmásztak a lejtőn a domb tetejére, ahonnan remekül beláthatták a terepet egészen a nyolc mérföldnyire lévő városig, és lehasaltak.

– Látok valakit – közölte Todd kis idő múlva.

– Hol? – kérdezte Narval.

– Két óránál.

– Aha… – Narval a jelzet irányba nézett. – Egyedül van.

– Leszedjem? – kérdezte Mashito izgatottan, miközben a puskája célkeresztjén át az alakot figyelte.

– Várjuk meg, amíg közelebb ér! – hűtötte le Narval. – Nem tudjuk, hogy ki az.

– Ki lenne? – hörrent fel Chris. – Biztos egy beathen patkány, vagy egy proxin.

– A proxinok hőképe nem ilyen erős, ez teljes egészében hús-vér. Ráadásul egyedül van.