Lien (részlet)

(…)

Amikor elhagyták a blokád ötmérföldes délkeleti zónáját, és a dombok között észak felé fordultak, a pirkadat még messze járt. Mashito nem kapcsolta fel Angie fényszóróit, az infralámpákat használta, nehogy idő előtt észrevegyék őket a császári véderő városon kívül portyázó egységei, amik három-négy főből álltak, gyors mozgásúak voltak, és nagy tűzerővel bírtak. Errefelé már össze lehetett velük futni, időnként egészen a blokádig is elmerészkedtek, és odapörköltek a járőröknek a négyhüvelykes, vállról indítható JADE-S2 rakétáikkal. Az eddigi tapasztalataik alapján annak esélye, hogy ők összefutnak velük, egy volt a háromhoz.

Ganjur délkeleti oldalát erősen tagolt, nagy mennyiségű vasércet tartalmazó dombság övezte, amit kisebb-nagyobb völgyek és vízmosások szabdaltak; némelyik szurdokban a rétegeket szabad szemmel is látni lehetett. A vasérc jelenléte miatti erős mágneses anomália zavarta a műszereket, a nyomkövetőt pedig leblokkolta, ezért Angie-vel csak lépésben haladtak a dombok között a völgyutakon, amiket csak jóindulattal lehetett útnak nevezni, és felvették az infraszemüvegeket, hátha előbb észreveszik a portyázókat, mint azok őket. Aztán az egyik domb mögött leállították Angie-t, felmásztak a lejtőn a domb tetejére, ahonnan remekül beláthatták a terepet egészen a nyolc mérföldnyire lévő városig, és lehasaltak.

– Látok valakit – közölte Todd kis idő múlva.

– Hol? – kérdezte Narval.

– Két óránál.

– Aha… – Narval a jelzet irányba nézett. – Egyedül van.

– Leszedjem? – kérdezte Mashito izgatottan, miközben a puskája célkeresztjén át az alakot figyelte.

– Várjuk meg, amíg közelebb ér! – hűtötte le Narval. – Nem tudjuk, hogy ki az.

– Ki lenne? – hörrent fel Chris. – Biztos egy beathen patkány, vagy egy proxin.

– A proxinok hőképe nem ilyen erős, ez teljes egészében hús-vér. Ráadásul egyedül van.

– Jó, de beathen még lehet.

– Látsz valakit a közelében?!

– Nem, de ez semmit sem jelent. A többiek lemaradhattak mögötte.

– Van nála valami – jegyezte meg Jayden.

– Igen… látom… – erősítette meg Todd. – Egy FX2-es vagy egy kilencnyolcvanas…

– Bassza meg! Szedjük le, mielőtt ő szed le minket!

– Most akkor leszedjem? – kérdezte Mashito.

– Várj még! – szólt rá Narval.

– Mire várjon? – reccsent Chris. – Ezen a helyen ilyenkor csak ellenség lehet.

– Szedd le! – szólt Jayden.

– Azt mondtam, hogy várj, Mash! Te meg fogd be a pofád, Jay! Nem te döntesz.

Az idegen gyorsan lépkedett a dombon felfelé hátán valami terjedelmes terhet cipelve. Az éjjellátón keresztül csak annyit láttak belőle, hogy egyedül van, mozog, és feléjük közeledik. Narval bekapcsolta a nyomkövetőjét, de az sötét maradt, nem fogott jelet. Ám ekkor a távolabbi dombok között, tőlük fél mérföldnyire három újabb hőfoltot láttak meg.

– Mondom, hogy ezek beathenek – jegyezte meg Chris. – Ez a felderítőjük, a többiek őt követik…

– Ne beszélj már baromságokat! – intette le Narval dühösen. – Mikor láttál olyan felállást, hogy a beathenek felderítőt küldenek előre? Ez az ő területük, csak mennek, mint a csorda.

A domboldalon felfelé igyekvő, már csak száz yardnyira volt tőlük, és egyre gyorsabban mozgott.

– Most akkor leszedjem? – kérdezte Mashito egyre idegesebben.

– Valaki adja már ki azt a kurva parancsot neki! – reccsent Chris.

– Mashito dönt – felelte Narval.

– Mi van?! – hörrent fel Chris. – Hogyhogy Mashito dönt?

– Nála van a puska. Ő dönt.

– Srácok, ne izéljetek már! Ha azt mondjátok, hogy szedjem le, akkor leszedem, ha ne, akkor nem szedem, de ne nekem kelljen dönteni!

– Pedig neked kell – közölte vele Todd. – Itt és most te vagy az élet és a halál ura.

– Pontosan! – helyeselt Jayden. – Az ujjad épp a világegyetem bögyörőjét piszkálja.

Az idegen már csak ötven yardnyira volt tőlük, amikor Lien közbeszólt:

– Várjatok! Ő egy hauton… nincsenek rossz szándékai… erős félelem árad felőle… nem vadász… ő a vad… üldözik…

– A francba! – kiáltott fel Chris. – Akkor ez Elignos.

– Mit keresne itt ilyenkor? – kérdezte Jayden. – Nem beszéltünk meg vele találkozót.

– Tököm tudja, de csak ő lehet. Hauton és a hátán cipeli az ócska kilencnyolcvanasát. Illik rá a kép.

Todd lekapta a szeméről az éjjellátót, és talpra ugrott.

– Begyűjtöm.

A többiek figyelték, ahogy lesiet a domboldalon, eléri az érkezőt, aztán irányváltoztatást követően elindulnak felfelé feléjük. Közben a távolabbi dombok felől közeledők is irányt változtattak, és felgyorsultak.

– Észrevettek a rohadékok – közölte Chris.

– Be tudod fogni őket, Mash? – kérdezte Narval.

– Még nem… takarásban vannak.

Todd és Elignos felért a dombra, és hasra vágta magát a többiek mellett.

– Üdv nektek! – köszönt rájuk Elignos levegőért kapkodva.

– Te mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte Narval.

– Két napja vártam rátok a Horog-sziklánál, de mivel nem jöttetek, elétek indultam. Három beathen kiszúrt, amikor átjöttem a Sötét-völgyön, és követni kezdtek. Alig bírtam lerázni őket.

– Nem ráztad le őket – közölte vele Jayden, aztán átadta neki az éjjellátóját. – Kukkants csak bele!

– Francba! Azt hittem távolabb vannak.

– Nem gond, majd Mashito leszedi őket. Egyébként is bizsereg az ujja, nem sok kellett, hogy téged is leszedjen, alig bírtuk lebeszélni róla.

– Ez nem igaz! – csattant fel Mashito. – Ne higgy neki! Épp ő akart rádumálni. Barom vagy, Jay!

– Miért vártál ránk? – kérdezte Narval Elignostól. – Ezt az utat nem terveztük.

– A megfigyelőktől bejöttek az infók, hogy elindultatok Angie-vel. Kharaben parancsnok küldött ki, hogy figyelmeztesselek benneteket, a déli átjáró már nem biztonságos, kerülnötök kell. Valami történt a beatheneknél, mert készültséget rendeltek el, és napok óta úgy szaladgálnak összevissza a városban, mint akiknek eritonit van a seggében.

Az utóbbi szavakra Narval és Todd tekintete összevillant, és Todd elvigyorodott.

Elignos Lient bámulta meglepetten.

– Ki ez a lány veletek? Hol találtátok?

– Ne foglalkozz vele! – intette le Narval. – Ő Lien, a csapatunk tagja. Inkább mesélj a beathenekről! Hányan vannak, milyen szakaszokat zártak le, milyen a tűzerejük… részletezd!

Amíg Elignos részletesen beszámolt Narvalnak a városban történtekről, a többiek az egyre közeledő beatheneket figyelték.

– Kiértek a domb mögül – figyelmeztetett Mashito. – Hatszázötven yard… lőni kellene…

– Hát, akkor lőj! – vetette oda neki Narval.

A következő másodpercben Mashito háromszor lőtt úgy, hogy a puskája meg sem rezzent közben. Aztán a puska távcsövén át ellenőrizte a találatot, a nyelvével elégedetten csettintett, és talpra ugrott.

– Szabad az út. Indulhatunk!

(…)