…avagy hogyan szocializálódik az író
Mondják, a jó író már megette a kenyere javát, sokat megélt, sokat tapasztalt ember mély, filozofikus gondolkodással, lényegre törő világszemlélettel.
Úgy hiszik, legtöbbször depresszióra, mélabúra hajlamos. Naphosszat egy sötét kávéház eldugott sarkában ücsörög, gyűrött, kávéfoltos papírlapok között, szájában füstölgő cigarettával elnyűtt garbóban és világmegváltó vitában antagonista írótársával. Nem tudják, hogy századunk elején az író mint önkifejező és önmegvalósító emberi lény, immáron teljesen más jellemzést igényel. Az okostelcsik, tabletek és ipadek korában már nem követelmény a magas(abb) életkor, sem a tapasztalat. Talán még a filozofikus gondolkodás és a lényegre törő életszemlélet sem. A depresszió maradhat, bár már emónak hívják, a vitához semmiképp sincs szükség sötét kávéházra és cigarettafüstre. Megteszi a sötét szobában villódzó monitor, egy blog, pár közösségi profil, és nem árthat időnként csak úgy lazításképpen egy-két szippantás a Mari hónaljából. Gondolom én.