…avagy hogyan szocializálódik az író
Mondják, a jó író már megette a kenyere javát, sokat megélt, sokat tapasztalt ember mély, filozofikus gondolkodással, lényegre törő világszemlélettel.
Úgy hiszik, legtöbbször depresszióra, mélabúra hajlamos. Naphosszat egy sötét kávéház eldugott sarkában ücsörög, gyűrött, kávéfoltos papírlapok között, szájában füstölgő cigarettával elnyűtt garbóban és világmegváltó vitában antagonista írótársával. Nem tudják, hogy századunk elején az író mint önkifejező és önmegvalósító emberi lény, immáron teljesen más jellemzést igényel. Az okostelcsik, tabletek és ipadek korában már nem követelmény a magas(abb) életkor, sem a tapasztalat. Talán még a filozofikus gondolkodás és a lényegre törő életszemlélet sem. A depresszió maradhat, bár már emónak hívják, a vitához semmiképp sincs szükség sötét kávéházra és cigarettafüstre. Megteszi a sötét szobában villódzó monitor, egy blog, pár közösségi profil, és nem árthat időnként csak úgy lazításképpen egy-két szippantás a Mari hónaljából. Gondolom én.
Brian: Figyeljetek, kérlek! Kérlek! Egy-két dolgot tisztáznunk kell! Tömeg: Beszélj! Halljuk mind a kettőt! Brian: Nos... Mindnyájan tévedtek! Nem kell Tovább...
A ritka kivételtől eltekintve a kezdő írók azt gondolják, egyedülálló tehetséggel bírnak, ők lesznek azok, akiket váratlanul felfedeznek, és pillanatok Tovább...
Őszinte vallomás az írásról, a kritika szükségtelenségéről, a gúnyról és az emberi természetről Valamikor régen... Jól emlékszem a gyermekkoromra, amikor Tovább...
